Petőfi rádiót a gyermekkultúrának!

A gyermekkultúra nem ügy

Ez hosszú évek szomorú tapasztalata, de gondoltam, hátha valami változott, és hátha sikerül az ellenkezőjét bizonyítani.

Bár a téma bármikor aktuális, most apropója is van, lévén a Magyar kultúra napja. Pár napja – kedden – megkerestem ezért a minisztériumot, mint a legnagyobb magyar gyerekkulturális portál szerkesztője (havi 400 000 egyedi látogatóval), hogy interjúzhassak a gyermekkultúra ügyével megbízott illetékessel. (Persze nem számítottam sok jóra, mert tudtommal nincs ilyen). Készséges kedvességgel fogadott kérésem után vártam tegnapig, akkor újabb telefon – megértés, türelemkérés amolyan „dolgozunk az ügyön” válasz (mi más?).

Akkor haladjunk más mederben, gondoltam, és felhívtam Békés Pált. De nem azért, mert gyerekeknek író író, mert IBBY elnök, vagy az Egyszervolt a Magyar Gyermekkultúráért Alapítvány elnökségi tagja és így tovább, hanem azért, mert volt egy beszéde másfél éve, egy jeles fórum előtt.

Villáminterjú Békés Pállal

- Halló, Békés Pál vagyok.

- Szia, Nyulász Péter. Nem zavarok?

- Szia, hát, ha megkérhetlek légy tömör…

- Csak egy igazi igen-nem villáminterjút szeretnék kérni. Volt egy beszéded a gyermekkultúráról másfél éve a Nevelésügyi Kongresszuson. Változott-e azóta valami?

- Nem.

- Felhasználhatom azt a beszédet a cikkhez?

- Igen.

- Köszönöm, és minden jót!

- Szia.

Békés Pál köszöntője a VII. Nevelésügyi Kongresszuson (részletek, a teljes szöveg ITT )

"A szervezet neve, melyet képviselek: Gyermekkönyvek Nemzetközi Tanácsa. Hivatalos, angol neve: IBBY. Sokan mondják, hogy ez egy magyar kislány neve. Ez egy nemzetközi hálózat, úgy működik, mint a nemzet-közi PEN Klub. Van egy központja Svájcban, most már 100 nemzet alakított szekciót, köztük hazánk is.

(…)

Így hát a magyar tagszervezet révén rálátásom van arra, hogy az egyes országokban a gyerekkultúrát hogy kezelik. Mi a súlya fontossága helye egyes országok kultúrájának egészében. Ebből a tükörből nézve mi a helyzet Magyarországon?

(…)

A statisztikákból látom a következőket. Egyik trend az csakugyan, hogy az emberek olvasásra fordított ideje csökken. A másik oldalon: a gyerekek - szépirodalmi - olvasásra fordított ideje is csökken, de kevésbé, jóval kevésbé, mint a felnőtteké. Ebbe tradíciók, iskola, meg még sok minden belejátszik. Egészében véve az olvasó emberek halmazában egy viszonylag kevésbé csökkenő halmaz a gyerekeké. Az olvasó gyerekek aránya tehát nő. A piac ezt azonnal észreveszi, s pl. a világhírű frankfurti nemzetközi könyvvásár után a bolognai gyerekkönyv-fesztivál következik másodikként.

Ezen a területen van növekedés!

Az olvasás a kultúra alapvető fogalma. Az írott kultúra ügyének itt még vannak pozíciói. Alkalmanként találkozni szakemberekkel, akik azt mondják, hogy én mint a mániákus kódexmásoló szerzetes még nem veszem észre, hogy mögöttem dübörög a Gutenberg-világ. Utóvédharc, nem vitatom, a médiakultúra itt van a környezetünkben.

Mindez azonban a nemzetközi tükörben miként mutatkozik? Mit látok? Ahhoz, hogy a gyerekekhez szóló kultúra megfelelő súllyal kapjon helyet oktatásban-nevelésben, sok minden szükségeltetik. A gyermekkultúra bizonyos fajta védelemre szorul. Minden országban vannak ennek tradíciói.

Volt egy nemzetközi felmérés: a lakosság, az emberek milyen helyre teszik értékrendjükben a gyerekeket? Ezekben a nemzetközi statisztikákban Magyarország az élen áll. A válaszok tükrében Európában nálunk szeretik legjobban a gyerekeket. Mi tudjuk, milyen kevés a születésszám, de ez mégis statisztikailag igazolt: itt szeretik legjobban a gyerekeket.

Mi ehhez képest a mindennapi tapasztalat? Ebben az országban először gyerekszéket a McDonald’s tett éttermeibe, ezt megelőzően senkinek nem fordult meg agyában. Majd alkalmazkodik a gyerek. Apróság, de szellemiséget tükröz.

(…)

Magyarország valójában a statisztikákhoz képest hogy is viszonyul a gyerekekhez? Ami gyerekeknek, készül, annak nincs társadalmi értéke.

Nemzetközi tapasztalatok szerint 2 országot emelnék ki. A svédeknél a gyerekkultusz mértékegysége: Astrid Lingdren születésnapja élete utolsó 2 évében munkaszüneti nap lett. Lengyelországban országos médiaüzenet lett: felolvasni a gyerekeknek. A civilszféra közéleti programja: egész Lengyelország felolvas. Ez a szlogen. Műveket, meséket gyerekeknek, hangosan, otthon, könyvtárban, iskolában, tévében. Minden szappanopera-szereplő kapcsolódott a kampányhoz, saját szappanopera-részlete után elmondja, mit is olvasott a fel a tévében. A beszédkultúra, szövegértés zavara a művészet és iskola közeledését igényli. Az ország szellemi közéletébe bele kell építeni, hogy ez kulcskérdés. A lengyel gyerekek szövegértése jobban fog nőni, mint nálunk.

Az irodalom szerepe az oktatásban alapvető, mert ez alakítja ki azt a közös bázist, melynek alapján együvé tartozunk. Azt mondom, hogy „Harap utca 3 alatt…”, mindenki tudja folytatni: „megnyílott a kutyatár”. Nos, ez a közös alap. Vagy: „édes grund”. Tudjuk, miről van szó. Ezeknek az együttesét a nevelés és oktatás általános iskolás korig tán biztosítani, támogatni képes. Azt követően már szétaprózódik, s az már nem a közös alap. Ha megnézzük más szempontból, a 60-as években. 70-ben közelkerültünk az első magyar irodalmi Nobel-díjhoz. Weöres Sándorról van szó. Színdarabjai, filozófiai költeményei alapján került ő közel a Nobel-díjhoz, ezek remekművek. Mégsem őrzi az emlékezet, maroknyi irodalmár őrzi, szűk körökben, az ELTE bölcsészkarán. Kicsoda Weöres Sándor? Aki benne van a köztudatban? A Bóbita költője. Gyerekversei révén vált közismertté számunkra.

(…)

Játszani szoktam a gyerekekkel. Magyar népmesei kezdet: óperencián, az üveghegyen is túl… Egy percig koncentráljanak: mi van az üveghegyen túl. Üveghegyről még nem készült Spielberg-film, még nincs olyan közös kép, mely Spielberg üveghegye lenne, ha lenne, akkor egy üveghegy lenne már csak. De amíg nincs, addig kiderül, hogy harminc gyerek, egy osztálynyi, 30 tökéletesen különböző üveghegyet képzel. Abban a pillanatban ez élvezet és öröm: ráismernek, ahányan vannak, annyiféle üveghegy van.

Én azt szeretném, hogy mindenki képzelje el saját üveghegyét. S próbálják a gyerekeket megtanítani arra: van saját üveghegyük!”

Eddig Békés Pál beszéde, magam részéről csak annyit tennék hozzá, hogy kéne egy Petőfi rádió a gyerekkultúrának! A magam véleménye is megoszlik különben a mostani Petőfiről (nem kevés időt dolgoztam ott), de a végeredmény miatt érdemes rá hivatkozni.

Misszionárius módon közvetít igényes magyar könnyűzenét - az országban mindenhova -, kiadja CD-n, meg ilyenek.

Pár éve erről nem volt hajlandó tudomást venni a köz. Most veszi a CD-t.

u.i.:

Ja és az OKM-ből ma se érkezett válasz. Gondolom keresik az illetékest.