2011. március 31., csütörtök

A Világ Legdacosabb Töltőtolla


Csukás István hetvenötödik születésnapjára:
                       
 A Világ Legdacosabb Töltőtolla

Valamerre a mesék földjén, valahol Sajgótalján felé félúton, a lilafüledi elágazásnál jobbra, egy kis aprókavicsos utacska töri át az út menti berkenyebokros jegenyesort. Átkanyarog a lankás domboldalon, és egy titokzatos parkba visz. A szabályosan nyírt sövények között virágágyak illatoznak, középen szökőkút csobog, mellette játszótér, két oldalt pedig egy-egy ház áll. Az egyik egyszerű, emeletes lakóház, mintha valami nagyváros közepéről varázsolták volna ide, ám a másik, mint valami kis tündérpalota. Mögöttük sportpályák, úszómedencék és garázsok mindenféle járművel. 
     
Nem véletlenül titokzatos ez a hely! A Nagy Meseíró számtalan gyermeke lakik itt, történeteinek szereplői. A nagyvárosi házban gyerekek és felnőttek, a kis palotában tündérmesehősök.
Bizonyára vannak itt verőfényes, madárcsicsergős reggelek, lusta, fülledt nyári délutánok, vircsaftos, hógolyózós téli esték, de ez a nap történetesen egy hűvös, felhős, esőszemerkélős tavaszi délelőtt volt. 
A kis palota ablakából Kiscsacsi bámult kifelé egykedvűen. Mögötte csendesen múlatta az időt a népes társaság, senkinek se fűlt foga kidugni az orrát. 

Pedig az udvaron történt valami. Kiscsacsi meg is jegyezte:
- Valamire készülnek a fiúk!
- Kicsodák?
- Kisrece, meg a többiek. Mind. Ott megy Lópici Gáspár, Bagaméri, aztán a mezítlábasok is a szigetről Gazsi bácsival az élen, meg az a sasszemnyomozó Gergő és a csapata Gajzágó Istvánnal, mindenki. Egy csomó lufi van náluk.
- Vajon mire készülhetnek? – tűnődött Borzas a hintaszékben.
- Április elseje van – lapozgatta a naptárt Süni -, talán bolondozni lett kedvük.
- Vagy szerveznek egy jó kis cirkuszi előadást – lelkendezett Pintyőke.
- Hogy mit mondtál? Április elseje? – kászálódott fel a helyéről Gombóc Artúr. – Hiszen akkor holnap április másodika!
- Hogy neked mekkora eszed van! Mi lenne más, május 35? – kopogtatta a homlokát Oriza Triznyák, jelezve, hogy mire gondol.
- Hát nem érted? Április másodika! A születésnap! – szólt ekkor Kakukk.
- Tényleg! A Nagy Meseíró születésnapja! – csapott a homlokára Tüskéshátú.
- Akkor úgy illik, hogy mi is felköszöntsük - hoppant a szoba középre a Legkisebb Ugrifüles. - Ugye, jól gondolom? Ugye ti is így gondoljátok?
- Igen, igen! – harsogták lelkesen mindannyian – De mivel köszöntsük fel? 
- Süssünk neki tortát! – pattant fel Süsü öléből a Kis királyfi, a Kancellár pedig bólogatott:
- Kétséget kizáróan igen, ez megfelel az udvari protokollnak!
- Ez valóban jó ötlet – helyeselt a Jó Királyfi. - Már csak az a kérdés, milyen legyen az a torta?
- Ho-ho-ho! Hát milyen lehetne, ha nem halas? – ugrott elő a sarokból a Nagy Ho-ho-ho horgász, ám a többiek rögvest lehurrogták.
- Hal a tortán?! Ki hallott már ilyen badarságot! – zúgolódtak.
- Ha engem kérdeztek, én a vadkörtét szeretem. Lehetne vadkörtés. De nem muszáj, ha ti nem úgy akarjátok – fontolgatta Süsü.
- Hogy az a savanyú izé? Hogyisne! Legyen inkább málnaszörpös! – szállt be az ötletelésbe Röfi.
- Nincs mit tanakodni! – elégelte meg Gombóc Artúr. – Csokoládétorta lesz és kész! – jelentette ki ellentmondást nem tűrve. - Már megyek is a boltba! – tette hozzá, s azzal elviharzott, a vita pedig lezárult. Ámbár a Kancellár újra fontoskodni kezdett.
- Az illemkódex szerint a torta mellé üdvözlő kártya is jár! Írnok! Keríts papírt, diktálok.
- Nem úgy van az! – mordult fel ekkor az íróasztal közepén lustálkodó Mirr Murr. - Én vagyok az íróasztalon, itt a papír, itt a toll, én írom meg – mondta határozottan, és kezébe vette a mellette heverő tollat.

Ám ekkor hirtelen megszólalt Pom Pom.
- Óvatosan azzal a tollal, barátocskám! Hiszen az a Világ Legdacosabb Töltőtolla!
- Na, még csak ez hiányzott, hogy egy szőrgombóc mondja meg nekem, mit csináljak! - méltatlankodott a kandúr.
- Pedig jobb lenne, ha figyelnél rá – figyelmeztette Picur. – Ki tudja, milyen baj származhat! - s ehhez a meglátáshoz szép sorban csatlakoztak a többiek: Bóbice, Csinnadratta, Festéktüsszentő Hapci Benő, Mágneskörmű Szögkihúzó, Főkukac - azaz mindenki, kivétel nélkül. Közösen megszavazták, meghallgatják, amit Pom Pom mondani akar.
- Szóval ti még nem hallottátok a Világ Legdacosabb Töltőtollának esetét a Kétségbeesett Szerzővel? – kezdte ő, s mivel a többiek csak ingatták a fejüket, hát belefogott.

- Régen történt ez, s akkor még nem is volt ő a Világ Legdacosabb Töltőtolla! Ő volt a titokzatos Meseíró Varázstoll. Akkor történt ez, amikor még kalamárisban tartották a tintát, és nem volt számítógép, se mobiltelefon, de még mikrohullámú sütő sem…
- Ha kérhetném, mellőzzük a lényegtelen részleteket! – vágott közbe Mirr Murr modortalanul. 
- Hát jó, akkor onnan, amikor a Kétségbeesett Szerző a szokásosnál is jobban kétségbe volt esve. Szorította a határidő, s nem volt egyetlen épkézláb gondolata sem a meséhez, amit a Szerkesztő rendelt tőle, holnapra. Kétségbeesésében mászkált a város girbegurba utcáin, hátha valahol rátalál az ihletre. Tekergett erre, bandukolt arra, s hogy, hogy nem, kitévedt az ócskapiacra. Ott aztán az egyik árusnak, akinek a standja telis, de tele volt mindenféle írószerszámokkal, elpanaszolta bánatát: „Mire való ez a sok szép cerka, toll és plajbász, ha neki egy szó se jut eszébe, amit papírra vethetne?!” Hanem ennek hallatán felcsillant az ószeres szeme! Hátralépett a bódéjába és egy különös, aranycirádákkal futtatott bordó dobozkát hozott elő, s abban egy töltőtollat.     
- Különleges szerencséje van magának! – mondta a Kétségbeesett Szerzőnek. - Ez itt kérem a híres nevezetes és titokzatos Meseíró Varázstoll! Ezeregyszáz mese van benne, sőt még annak is a tízszerese! – magyarázta az ószeres. - Szinte maguktól gördülnek az izgalmas fordulatok, döbbenetes hasonlatok, tréfás kiszólások. De vigyázat! Csak annak ír a toll, aki megtalálja a hangot a lelkéhez!

Örült a Szerző, sietett haza, és már egyáltalán nem volt kétségbeesett. Hozzá is fogott rögvest:
- Egyszervolt, hol nem volt, volt egyszer egy gonosz, hétfejű sárkány…
Azaz csak hozzáfogott volna, mert a toll csak karcolta, karmolta a papírt, semmi értelmes nyomot nem hagyott rajta.
- Mi a szösz, máris kifogyott a tinta?! – hökkent meg a Szerző. Szétcsavarta a tollat, és igen csak meglepődött, hiszen színültig volt a tintatartály. Ennél már csak akkor lepődött meg jobban, amikor megszólalt a Meseíró Varázstoll.
- Már eleve nem jól kezded, ilyen mese van már ezeregy! Csak nem képzeled, hogy én hajlandó vagyok ilyen ötlettelen akármit megírni! Tessék valami eredetit kitalálni! Például hogy egy csupa szívszeretet sárkány, akinek csak egy feje van...  
- Ugyan! – legyintett a Szerző. – De akkor mit szólsz ahhoz, hogy „Hol volt, hol nem volt”?
- Nem.
- Volt egyszer egy?
- Nem.
Ekkor arra gondolt a Szerző: „Megállj, te toll! Kibabrálok veled!” A szerkesztőnek pedig majd azt mondja, csak egy betű elírás, amit ki lehet javítani, s így próbálkozott:
- És ha az az első szó, hogy „bolt”?
No, ezzel sikerült is félrevezetni a tollat, az készséggel leírta a szót. Hanem amikor így folytatta: „…egyszer egy bolt” - a Meseíró Varázstoll máris kapcsolt, hogy a Szerző be akarja csapni! Bizony nagyon mérges lett, és bosszút esküdött: a következő szónak csak az ellenkezőjét hajlandó leírni!
 - „… nyitás előtt egy perccel…” - írta volna tovább a Szerző, mert megtetszett neki a boltos téma, ám a felbosszantott töltőtoll belekötött:
- Nem!
- Mithogy nem?
- Nem nyitás: zárás!
- De hát azzal nem lehet kezdeni, az a vége! – méltatlankodott a Szerző. - Nyitással indul a történet. Írjuk csak le: nyitás.
- Zárás!
- No de mégse kezdhetem hátulról! – érvelt volna tovább az író, de hasztalan. A Meseíró Varázstoll hajthatatlan volt. Csökönyösebb lett, mint a legádázabb öszvér. Hiába is küzdött a Szerző, hiába is próbálkozott bármivel, a Meseíró Varázstoll megmakacsolta magát. Megesküdött, pöttyöt se ejt addig semmiféle papírra, amíg ezt a szót le nem írhatja: zárás! A vége az lett, hogy a Szerző olyan paprikás lett a méregtől, akár a legcsípősebb dunai halászlé, és dühében kihajította a makacs írószerszámot az ablakon, repüljön, amilyen messzire csak lehet! Ne is lássa többet.

A toll pedig kipottyant az árokszélére. Napokig hevert ott a fűben, és többé már nem volt ő a Meseíró Varázstoll, ő lett a Világ Legdacosabb Töltőtolla. Egy hét múltán talált rá egy postás. Magával vitte, de nem fogott, hát eldobta. Felkapta egy kutya, de rájött, hogy nem madárcsont, kiköpte.
- Csak a lényeget! – mordult Mirr Murr.
- Hiszen azt mondom! Számtalan kézben megfordult a Világ Legdacosabb Töltőtolla, s aközben annyi nap eltelt, mint országúton a szaggatott csík, de csak nem akadt senki, aki írásra bírta volna. Pedig már az is gyötrődött. Fonnyadt, sorvadt csak egyre a lelke, de hát kötötte az esküje, amit pedig varázstollak meg nem szeghetnek: egy betűt se ír le annak, aki nem a zárás szóval kezdi! De bárcsak akadna végre valaki, annak az összes meseíró varázslatát odaadja, csak írhasson végre!  - fohászkodott a toll, mígnem egyszer, arra tévedt a falubéli kovácsmester kackiás bajszú legényfia, egy hegedűvel a hóna alatt.
- Nicsak, egy toll! – mondta a legény, s lehajolt a fűbevetett írószerszámért, az pedig újult reménnyel kérdezte:

- Mondd csak, mi az első szó, amit le akarsz leírni?   
Tűnődött a legény, s aztán így válaszolt:
- A nevemet.
Csalódottan hallotta ezt a Világ Legdacosabb Töltőtolla, de próbaképpen rákérdett:
- S mondd csak, hogy hívnak téged?
- Csukás István…
Hanem ez alaposan meglepte a Világ Legdacosabb Töltőtollát, s igencsak gondolkodóba esett: most mitévő legyen? A csukás az nem zárás. Ízlelgette magában a szavakat: zárás - csukás, csukás - zárás, és közben alaposan végigmérte a legényt: hóna alatt a hegedűvel, a kackiás nagy bajuszával igazán mesébe illett a falubéli kovácsmester legényfia. Végül úgy döntött: ha nem is ugyanaz csukás és zárás, de legalább szinonima, és így szólt:
- Határeset, elfogadom!
A kovácsmester legényfia pedig, ahogyan odakanyarította a nevét a papírra, csak azt érezte, valami bizsergő melegség kúszik fel az ujjain, végig karján, a vállán, egyenesen a szívébe. De ott se állt meg. Szétáradt a tagjaiban, s megtelt mesével a bajusza szála hegyitől a lábaujja körméig, a tollnak pedig azóta is ott a helye a meseíró íróasztalon.

- Hát ennyi a történet – mondta Pom Pom –, és csak vigyázz Mirr Murr, ezzel a tollal nem lehet akármit papírra vetni!
- Na jó, de akkor most mit írjak? – vakarta feje búbját a kandúr. - Kezdjem azzal, hogy „csukás”?
- Hát persze! Írd, hogy Csukás István születésnapjára! – lelkesedett körülötte a csapat. Ő pedig fogta a tollat, az pedig engedelmesen odakanyarított egy csinos C betűt, aztán jött az S, pár perc alatt meg is volt a cím.
- Na, eddig megvolnánk. És most, hogyan folytatjuk? – emelte orra elé a tollat Mirr Murr, nekiszegezve a kérdést. Az pedig nevéhez méltón dacosan válaszolt.
- Mi vársz tőlem, én tudjam? Hallhattad, én már az összes mesélővarázsomat átadtam.
- Úgy látszik, ettől nem várhatunk segítséget – legyintett a kandúr, ám ekkor nagy lendülettel bedörrent az ajtón Gombóc Artúr, és csak úgy harsogott.
- Nálad a toll? Jaj, de jó! Ugyanis támadt egy ötletem! Szerintem írjunk egy üdvözletet is a tortához! – azzal földre dobta a két csokoládéval teli bőröndöt, és költői pózba vágta magát. Kidüllesztette a mellét, és plafonra emelt tekintettel belekezdett:
- Írjad: „Hogy kicsoda Csukás István? Hát nem ismeritek? Ó, igazán senki sem ismeri! Egyszer ilyen, egyszer olyan! Most milyen? Most leginkább...”
 - Jaj, csak azt ne mond, hogy fel-alá hintázik az ágon és szőrsapkához hasonlít! – sikkantott fel Picur, merthogy igencsak ismerősnek tűntek számára ezek a mondatok.
- Óh, nem! – kuncogott a dagadt madár - Olyan, mint az Ásító Szörnyeteg.
- Mint én?! – tátotta el óriási száját az Ásító Szörnyeteg.
- Igen, pontosan! Éppen hatalmas levegőt vesz, hogy mind a hetvenöt gyertyalángot elfújja a tortáján, egy szuszra.



írta: Nyulász Péter, a Könyvmolyképző Kiadó felkérésére

7 megjegyzés:

  1. Hát ez igen jó volt, köszönöm. :) Közben Pom Pom hangján hallottam a mesét.

    VálaszTörlés
  2. Igen mintha ő mondta volna tollba, én csak lejegyeztem :)

    VálaszTörlés
  3. Hát, ezt újra és újra elolvasnám. Csodaszép ajándék a mesternek!

    VálaszTörlés
  4. Remélem lesz alkalma kézbe venni kötetben is - ha minden jól megy, a Könyvhéten. A Könyvmolyképző ezt tervezi -

    VálaszTörlés
  5. Csukás István:
    A golyóstoll

    Ad notam:
    Illik az egy költőtől,
    Legyen nála töltőtől!

    Folytatás:
    Illik az egy írótól,
    Legyen nála golyóstoll.

    :)))

    VálaszTörlés
  6. Vasáros Ferencné2016. június 30. 11:51

    A 80. születésnapra nincs új történet? :-)

    VálaszTörlés