2011. július 3., vasárnap

Helka iskolapéldája

Van egy osztálynyi gyerek Pécsen, akik egy teljes nyáron át tartó osztálykirándulásra vállalkoztak: az egész nyarat a Balatonon töltik. Már persze, ha tényleg kedvük tartja :) . A lényeg, hogy mindez módjukban áll, hiszen mindannyian beszerezték Helka kalandjait (mint a mellékelt ábra is mutatja), s így valóban akkor ruccanak a Balatonra, amikor csak akarnak.
PTE 1. sz. Gyakorló Általános Iskolája 3.b és Helka

Nem kis érdeme van ebben Oszoli Márti tanítónőnek, a 3.b (azaz hamarosan 4.b) osztályfőnökének, akiről nem lehet nem elmondani, hogy a gyerekirodalom legnagyobb barátai közé tartozik. Falja a könyveket, s ezekről rendre beszámol a Csodaceruza oldalain, az osztályával rendszeresen vesznek részt irodalmi akciókban, pályázatokban, s rendszeresen szervez találkozókat az iskolában szerzőkkel, írókkal, mi pedig örök hálával tartozunk neki ezért!

2 megjegyzés:

  1. Az az igazság, hogy én még nem olvastam, de felnőtt létemre már megvettem :) valójában imádom a Balatont, és mikor a Tvben hallgattalak, rájöttem, mennyi minden szépet is láttam, és kíváncsi vagyok, hogyan jelenik meg a mesédben :)) ha lesz gyermekem, biztos, hogy ez a könyv ott lesz a kisasztalán :))

    VálaszTörlés
  2. Kedves Virág,
    lehet, azóta már túl is jutottál a könyvön - s remélem nem okozott csalódást. Az viszont bizonyos, hogy nincs rajta olyasfajta 12-es karika, ami a felnőttolvasónak tiltaná, hogy kézbe vegye :)

    VálaszTörlés