Keresés ebben a blogban

2011. október 22., szombat

Megjelent a Zsubatta! felújított kiadása

Kattins ide!
Tadáám! Íme, a Zsubatta! felújított, újrafestett, kibővített kiadása.

Első megjelenése óta már vagy három bölcsis generáció ült iskolapadba, most pedig megújult formában vehetik kézbe a legifjabb "pályakezdők", mondjuk hat hónapos kortól.

A kötet teljesen új, vidám és kedves képeket kapott Kállai Nagy Krisztina  jóvoltából, ám ez nem minden! Új versekkel is bővült, melyek az első megjelenés óta születtek, ám igazán ebbe a kötetbe valók. 

Persze a kötet felújítását megelőzte, hogy a mondókái, versei legalább úgy cseperedtek, növekedtek, akárcsak a zsubattázó gyerekek. A Kicsi Hang együttes megzenésítette a Hó hahó című verset, rajzfilm készült a Buborékból, a Szaloncukor lányok titokzatos városáról, s látható rajzfilmen két újan érkező vers is, a Csokinyuszi úrfik és a Farsang.

Mindezek ellenére – pontosabban éppen ezekkel együtt - az új Zsubatta! változatlanul a régi: beszédfejlesztő mondókáskönyv. Olyannyira, hogy ez az alcím – míg korábban a belső címoldalon szerepelt-, immár a borítóra is kikerült.

Belül természetesen továbbra is az található, mint eddig: egy klasszikus, képes gyerekkönyv, tele mondogatni- és eljátszani való rövidebb-hosszabb versekkel. Amitől igazán beszédfejlesztő a kötet, az az szakszerű, logopédiai kategóriarendszer, mely egy kis útmutatót ad ahhoz, miként is lehet játszani a mondókákkal, versekkel. Merthogy a gyerekek a játék által ismerik meg a világot, s ehhez igyekeznek kedvet adni szülőknek-gyerekeknek a versek melletti kis jelek, piktogramok, egyúttal segítséget nyújtani szakembernek a választáshoz.

Mindez kiolvasható az előszóként íródott kis bevezető történetből is. Amihez más nem is kell, mint ide kattintatni – hiszen a Móra kiadó honlapján bele lehet lapozgatni az új kötetbe.

Más nincs is hátra, minthogy örömteli Zsubattázást kívánjak mindenkinek!

8 megjegyzés:

  1. Kedves Péter, gratulálunk a régi-új könyvhöz! Őszintén megmondom, hogy - ami az illusztrációkat illeti -
    nekem ez az új változat sokkal jobban tetszik!

    VálaszTörlés
  2. Igazán köszönöm, Kriszta nevében is :) !

    VálaszTörlés
  3. Ééééééljen!! Igaz, ezzel a kötettel a mai napon általam megkívánt könyvek értéke tízezer ft fölé kúszott, nem tudom mi lesz velünk... :) Gratulálok!!

    VálaszTörlés
  4. Kérj a kiadótól recenziós példányt, írj róla kritikát a kuckóba :)

    VálaszTörlés
  5. Lesz-lesz, sztm Judit fog róla írni, mert neki régibb szíve vágya :)

    VálaszTörlés
  6. :) Viszont akkor te így nem spórolsz a tízezerből :)

    VálaszTörlés
  7. Nagyon tetszenek ezek a szivet melengeto, finom humoru mondokak. Figyelemmel fogom kiserni a tobbi irasait is!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszönöm az elismerő szavalat, remélem, az idő közben megjelent többi kötetemben is örömüket lelik majd :) !

      Törlés