2010. május 16., vasárnap

Mozgalom az értéket hordozó gyerekkönyvekért

Vigyél egy könyvet az oviba!

Az előző blogbejegyzésemben említettem, az értékhordozó gyerekkönyvek terén valami elkezdődött. Méghozzá egy komoly tenni akarás, és nem tudom megállni, hogy meg ne mutassam, miként működik. Annál is inkább, mert a „Tíz év ötven gyermekkönyve” pontosan ugyanígy, egy blogbejegyzéshez írt kommenttel indult el – s lett belőle stabil internetoldal, meg kulturális melléklet a Népszabadságban – s egy (korábbiakhoz képest) széleskörű médiafigyelem, a többiről nem is beszélve…
Szokásomhoz híven elhelyeztem a Facebookon a blogbejegyzésem linkjét, minek nyomán rögvest egy mozgalom kezdett kibontakozni.
A kezdeményező két anyuka, óvodás csemetékkel – egyikük Matus Éva, másikuk Soós Andrea, akik legjobb tudomásom szerint még soha nem találkoztak egymással, mégis hirtelen egy mozgalom elindítására "szövetkeztek". Pár részletet bemásolok ide a párbeszédből a Facebookról:

„Éva Matus
… Saját berkeimen belül mindent megteszek a gyermekkönyvek népszerűsítésének ügyében és ha tudok, azokon túl is! …

Soos Andrea

A zuglói meseovi már kapott ajándékba kitalálósokat, és nagyon szeretik! Kéne egy kis mozgalom, hogy mindenki vigyen az óvodájába Péter könyveiből :)


Nyulász Péter
Kedves Éva! Nagyon köszönöm, amit a gyerekkönyvekért, a gyerekkultúráért teszel (nem utolsó sorban pedig azt, mit ezen belül értem is - s ez már Andinak is szól :) !!! A mozgalmat pedig isten őrizz, hogy kisajátítsam - hiszen akad bőven, s egyre több kötet, amit nagyon érdemes megmutatni az ovikban, sulikban otthonokban….

Éva Matus

… Egyetértek, … rengeteg jó könyv van, nem is szólva a klasszikusokról. Nagyon sok mesét, meseregényt, verset viszek be másoktól is, de az óvodások elsőként a mondókákat sajátítják el, erre építkezhetünk. A gyermekkönyvek népszerűsítése az óvodákban nagyon hálás feladat. Ezért szeretnék több óvodát is megcélozni….


Soos Andrea

A "mozgalomban" az lenne a jó, hogy minden szülő itt az ismerősök között, aki olvassa, és akinek megtetszik, csak a saját gyereke óvodájába vinne könyvet, annyi még belefér mindenkinek anyagilag... és a többi gyerek is jól jár. Csak egy icipici energia, semmi más.


Éva Matus
Az lenne találó ötlet, ha készülne 1 lista a modern irodalom értékes köteteiből, melyhez segítséget kapunk pl: a Gyermekkönyv Intézet v. a Csodaceruza és egyéb irodalmi böngészdék palettájáról, és a pedagógusokkal egyeztetve, valamint a szülők igényei szerint, év végére mindenki venne 1 könyvet a csoportoknak. Ez egyébként sok helyen működik és otthonról hozott példány is tökéletes!”

Hát így megy ez mostanság. Annyit hozzá, hogy Matus Éva hivatása szerint óvó néni, s úgy két (– három?) hónapja elindította az „Értéket hordozó gyermekirodalom” klubot az IWIW-en.

Soós Andrea ügyvéd, aki pedig a szakmai segítségét „dobta be a közösbe” a minap, hogy a Magyar Gyermekkönyv Intézet kitörhessen a virtualitásából. Ami nem mellesleg éppen egy ugyanilyen internetes - kommentes beszólás nyomán kerekedik február óta. Céljai között pedig mindenképpen szerepel egy olyan ajánlólista egyberendezése, közzététele, melynek részelemei már fellelhetők itt-ott.
Például a Tíz ötven gyerekkönyve akció teljes (kétszázas) ajánlatában, vagy a HUNRA gyerekirodalmi adatbázisában, avagy a Csodaceruza egyik tavalyi számában… de stimmel: EGY kéne.

3 megjegyzés:

  1. Én pedig felajánlom, a gyerekbarátkönyvesbolt egyelőre földalatti mozgalmát az ügynek. És megpróbálom a weboldalt rövidesesn elkezdeni, hogy indulhassatok, ha megfelel a hely, ötlet stb.

    VálaszTörlés
  2. Kedves Péter!
    Hol tudnék utánanézni, hol tart ez a mozgalom, elindult-e már? Szeretném felhívni az óvónénik figyelmét rá a városunkban. Nagyon-nagyon örülök neki, meg kell fogni jó erősen a lehetőséget és nem elengedni a kezeinkből az "olvasni" szerető gyereksereget. Lányom 3 és fél éves, könyvekkel alszik, s remélem ez így is marad. A nagy többséget kell meggyőzni arról, hogy olvasni jó és akkor a lányomhoz hasonló könyvmolyok sem fogják letenni idő előtt a könyveket.
    Maradok tisztelettel.

    VálaszTörlés
  3. Kedves Rena!
    Köszönöm az érdeklődést!
    Amennyire tudom, ez egy teljesen önkéntes "mozgalom" - leginkább a lelkesedésről szól, ám az ötlet nagyszerűsége miatt gondoltam, hogy érdemes "reklámozni". Amúgy az iwiw-en van egy klubja Matus Évának, az „Értéket hordozó gyermekirodalom” klub, azt gondolom ott lehet legkönnyebben ráakadni a lelkes szülőkre :)

    Péter

    VálaszTörlés