Keresés ebben a blogban

2011. január 15., szombat

Az első könyvem idén

Az első könyvem idén a Miazami. Igaz, nem új, de számomra komoly öröm, hogy immár a negyedik kiadás érkezik január 25-én.
És azért első, mert lesz még több, és köztük újak is - azaz mindenképpen biztatónak ígérkezik 2011., mondhatni telik a könyvespolcom :).

Ami teljesen biztos, annyira, hogy már le merem írni, a könyvfesztiválon végre kézbe vehető lesz a „balatoni fantasy” meseregényem, Helka – A Burok völgy árnyai címmel. S dacára, hogy ez a Balaton legendája, benne a Bakony is rendesen, ez egy teljességgel budakeszis könyv lesz. Kiadó a Betűtészta, s az illusztrációkat a szintén Budakeszi illetőségű Bohony Beatrix készíti (nagyon szájtátós, áll leejtős, de még nem muti :) , de talán az elmond valamit, hogy ő készíti a Marbushka holmikat )
De nem is ez az egyetlen „falubéli” produkció, amin dolgozunk a Betűtésztával. Ez még kicsit titok, de annyit elárulok, hogy a címe A baba bab, az illusztrációkat pedig (minő meglepetés) a Budakeszin lakó Schall Eszter készíti.

Ezeken túl - ha minden jól megy – még az idén megújul a Zsubatta! is. Az üzletekből már gyakorlatilag teljesen kifogyott a második kiadása, és a Móra kiadó raktárából is. Ami viszont izgalmas, hogy Szalma Edit révén új illusztrációk készülnek hozzá! 

Egyelőre ennyit :). Addig olvasgassátok a Miazméget!

3 megjegyzés:

  1. Megtisztelő, hogy belinkelted a Könyveskuckót, köszönjük! ;)
    A kép véletlenül az, ami a hátterünk a blogon?
    Miazmég-et és Zsubattá-t alig várom, hogy megvehessem!!
    A többi készülő izgalmassághoz meg sok sikert, elég ígéretes a brigád, akik készítik ;)

    VálaszTörlés
  2. :) A link nem véletlen. A kép igen :) a többit pedig én is izgalommal várom.

    VálaszTörlés
  3. Elég jól jött ki a véletlen :)

    VálaszTörlés