Legyen az új m2 Cicavízió!

Komolytalannak tűnhet a Cicavíziót felemlegetni a magyar közszolgálati gyermek- és ifjúsági televízió csatorna szerveződése kapcsán, de rögvest elmagyarázom, mire gondolok, azonban mindenekelőtt egy pirosbetűs HURRÁ!

Éppen egy éve ilyenkor követtem el hirtelen felindulásból egy válaszpublicisztikát  arról, hogy bár alig látszik, de igenis létezik értékes magyar gyermekkultúra, ám nagyon nehéz helyzetben van, mert a döntéshozók köre – egyszersmind a média - nem nagyon vesznek róla tudomást, cirka húsz éve. (Meglehet, erős a képzavar, de mindenképpen érzékletes, ha azt mondom: a rendszerváltás során a vízzel együtt sikerült kiönteni a gyereket is.)
Aztán pár napra rá, a magyar kultúra napján, kísérletet tettem bizonyítani ennek az ellenkezőjét - persze sikertelenül, de annak nyomán felvetettem az igényt: „Petőfi rádiót a gyerekkultúrának!” Azaz olyan kommunikációs csatornát, melyen eljuthat a létező alkotások híre a célközönséghez. Azóta is igyekszem elmondani ezt mindenkinek, aki csak szembejön. Nem kis meglepetésemre, az egy év során többször volt alkalmam ezt tévékben, rádiókban, újságokban is megtenni. Nem kívánok túl nagy jelentőséget tulajdonítani ennek, ám annyit mindenképpen jelez, hogy valami megmozdult, s mutatkozik némi érdeklődés a gyermekkultúra iránt. Arra persze gondolni is alig mertem, hogy egy ilyen csatorna akár még alkotóműhely is lehet, s azt pedig végképp kötve hiszem, hogy ez vezetett volna el idáig (bár jól esne ezt hinni), de a lényegen mit sem változtat, január elsején hivatalos közlemény tudatta: megalakul a gyermek- és ifjúsági televízió, és ezért a nagy HURRÁ! 
Aztán további apró hurrák sorban, ahogyan ez indul. Egyrészt, hogy a fő felelős a négy (kis)gyermekes Süveges Gergő, aki pedig igazán jól kezdett hozzá: bevonja a nyilvánosságot , és ez több mint fontos.
No nem azért, mert ötletekkel lehet bombázni őket - szerény meglátásom szerint erre azért olyan  nagyon nem lehetnek rászorulva. A stábot látva (Osztás Erika szerkesztő, Seres Tamás rendező, Lackfi János irodalmi tanácsadó) nehéz elképzelni, hogy ne volna kellő empátia és kreatív alkotóerő, egyszersmind szakmai hozzáértés ahhoz, mit kell létrehoznia és hogyan kell azt közvetítenie egy XXI-ik századi gyerek és ifjúsági televíziós csatornának. Már most tudni például, hogy az internet bekapcsolása is szerepel a tervek között, és a felnőttek sem lesznek teljességgel kizárva a célközönségből. 
Amire azonban érdemes odafigyelni, hogy ne egyszerűen passzív befogadásra alapozzon a koncepció, hanem aktivitásokra is.  Azaz, hogy ez az értékteremtő gyermekkulturális műhely, és kultúraközvetítő csatorna szerves részévé legyen a magyarul beszélő gyerekek, családok életének.

S ezért nagyon fontos, hogy Gergő már most nyit a közvélemény felé, és itt kerül képbe (de nem képernyőre!!!) a Cicavízió.
Mert mi is a Cicavízió? A világ első, és azóta is egyetlen gyermekmonoszkópja, ami úgy 1980 táján avult le a képernyőről – s igazság szerint maga a szignál nekem sem hiányzik (ha valaki nem ismerné, itt meg lehet ízlelni)
Ellenben az a szemlélet, mely annak idején egy Cicavízió létrejöttét s majdan a létét lehetővé tette, az igen! Mert hiába is találta volna ki Bálint Ágnes, ha eleve nem engedik képernyőre, s hiába kerül adásba, ha nem fogadja szeretettel a közönség. Márpedig majd 30 éven át képernyőn maradt! S leginkább azért, mert a gyermekkultúra magától értetődő része volt a mindennapoknak. A társadalom nem hogy elutasító nem volt, hanem közömbös sem! Főként az elején, amikor igazi társadalmi esemény volt a Cicavízió. Olyan volt, mint ma egy szappanopera, vagy valóságshow. Szombat esténként rendre belepillanthattunk a Futrinka utca hétköznapjaiba, „élő közvetítést” láthattunk Cicamica, Böbe baba, Morzsa kutya életéből, így aztán „Barátok közt” voltunk velünk - és tényleg nem teljesen alaptalan az összevetés. Ezek a mesehősök beépültek az ország mindennapjaiba, akárcsak a mai bulvársajtó hasábjain a jelenkori celebek. Akkoriban például kabaré jelentek szereplője volt Böbe baba és Morzsa kutya figurája, és bennem a mai napig élénken él például az a korabeli idétlen pletyka, hogy  

a TV Maci-t a jelmezbe öltözött Vitray Tamás alakítja esténként. Ámbár ha létezett volna akkoriban bulvársajtó - címoldalas hír lett volna. Nem kicsit vicces elképzelni, hogy a VV Villa helyét Cicamica tejesköcsögházikója átveszi a bulvárcímlapokon…
De természetesen nem is erről van szó (bár mi tagadás, tudnám üdvözölni).

Ellenben talán így már érthető, mi az áthallás: véletlenül sem a gyerekmonoszkóp iránt érzett nosztalgia mondatja velem, hogy legyen Cicavízió az új m2 – sokkal inkább az, ahogyan a társadalom viszonyult a gyermekkultúrához, s az a szerep, amit a gyermekkultúra terén betöltött a televízió gyermekkulturális alkotó műhelye.
Mert hiába is indult el bő két hete az előkészítés, ha nem kapja meg már most a figyelmet, ha nem működik vele együtt a többi kultúra – és hír közvetítő, a jelen médiazajban, a millió darabra hulló figyelemben (figyelmetlenségben) könnyen érdektelenné válhat, s akkor hamar megpecsételődik a sorsa, holott nagy szükség van rá.

Ezzel persze feladata van az új csatornának is – olyan programok részesévé – avagy generálójává kell lennie, mely nyomán sajátjának érezheti minden gyerek, minden család ezt a tévét. (Lehet, hülyeség, de például mint az egyébként is létező országos kulturális és sport diákverseny sorozatok – ha úgy tetszik tehetségkutatók – színtere. Ha nem is pont úgy, mint a Megasztár, vagy Csillag születik – de úgy, mint egykoron a Játsszunk bábszínházat, vagy a Ki mit tud? – csak persze mai tálalásban). A lényeg, hogy bekapcsolódjanak a családok, a sulik, a könyvtárak, a sportklubok – no meg el ne hagyjam: a média.
Mert legalább ekkora feladata van ezzel a többi, felnőtt csatornának is (m1, Duna TV Magyar Rádió), hogy rendszeresen átvegyenek rövid blokkokat, híradásokat, ajánlókat a gyerektévétől, és azokat olyan műsorokban helyezzék el, melyeket meglehetősen sokan látnak - hallanak. Pl. a Híradó utolsó 40 másodperce legyen a gyerekcsatornáé – s abban kulturális ajánlótól a gyerekcsatorna saját ajánlójáig férhessenek el a témák. Magam részéről ezt a közszolgálati csatornáktól kötelező jelleggel várom el – a magánkézben lévő sajtótól pedig erősen kérem.

Egyszerűen azért, mert általánosságban is nagy gond, hogy releváns információt közvetítő csatornák (értsd útvonalak) híján nagyon kevés ismeretünk van a gyermekekhez szóló értékes programokról, alkotásokról – miközben a tőkeerős, főként animációs produkciókhoz kapcsolódó multinacionális brandek uralnak mindent - etetőszéket, füzetborítót, iskolatáskát, Olyannyira, hogy aztán hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy ma nincs is új, értékes magyar gyermekkulturális alkotás. Miközben dehogynem, és közülük nem kevés nagyon népszerű is lehetne, ha eljuthatna a híre a széles közönséghez – szülőkhöz, döntéshozó-, véleményformáló felnőttekhez.  Az ilyen információs lehetőség(ek) hiányával nagyon küzdünk a „termelő” oldalon, a gyerekkönyvek terén csakúgy, mint az egyszervolt.hu esetében szintén. Alig tudjuk elterjeszteni a hírét egy-egy arra érdemes dolognak.
Őszintén remélem, hogy ebben nagy változást hoz az új év, s ilyen formán pedig mindenképpen igen: az új magyar közszolgálati gyerek- és ifjúsági televíziócsatorna legyen Cicavízió!

/No meg azért abba is vetek némi bizodalmat, hátha mégis volt valami delejező hatása annak, amit tavaly ilyenkor leírtam és akkor hátha ez a mostani is működik legalább akként. Mindenesetre most is áll az, amit az ilyen írásaim alatt mindig megjegyzek: teljes felhatalmazást adok mindenkinek, hogy kimásolja, átvegye, terjessze ezeket a gondolatokat, különös tekintettel a sok olvasóval bíró közéleti médiára. :) /