2013. szeptember 28., szombat

Szörnyeteg Lajos blúza


Az történt, még a tavasszal, hogy felhívott Szabó Máté rendező, és megkért, írjak 1-2 verset a Négyszögletű Kerek Erdő színpadra állításához, a Miskolci Nemzeti Színházban  - mert zenés darabot szeretnének, ahhoz pedig kellenének dalszövegek.

Az első vers Szörnyeteg Lajos álmossága ellen íródott. A második Nagy Zoárd történetét mesélte el, aztán lett Nyitány, meg Csukány ... végén annyi lett a vers és a dal, hogy abból zenés darab a négyzeten kerekedett - valóságos musical lett az előadás. A bemutató szeptember 21-én megesett, s a boon.hu egy kis videót is közszemlére bocsátott.
És ha már abban éppen pont Szörnyeteg Lajos blúza
szól,  legyen itt a vers is, pár kép kíséretében:






Szörnyeteg Lajos szerepében Fandl Ferenc
Szörnyeteg Lajos blúza
(Álmos „á-gyári” ária Á – mollban, avagy a hat á sok, de nem elég)

Sok á, sok á, rengeteg,
hogy egy hegy is megremeg.
Tenger meder megtelhetne, olyan sok á-t termelek.

Á-t mondok a bé helyett,
á-t olvasok cé helyett,
minden betűt elásítok, akkor is, ha nem lehet.

Soká ez így nem mehet,
megakadt az egyszeregy.
Nem jön ki más szám a számon, csak a HÁÁárom meg a HAAat. 

Három ásítás nem hat,
s bánhatom, ha így marad:
hat ásítás hatása is tök egyformán ugyanaz.

Aki fáradt érti ezt: a szeme folyton leragad,
lába tébláb botladoz, a nyelve pedig elakad.
Feje nehéz, mint egy tégla, 
ólomsúlyú a szemhéja.
Kódorog és lődörög és ténfereg és szédeleg…
Mondjátok meg, mit csináljunk, segítsetek emberek!






Lázár Ervin:
A NÉGYSZÖGLETŰ KEREK ERDŐ
zene: Nagy Nándor
dalszövegek: Nyulász Péter-Szabó Máté



Mikkamakka                                                              Dénes Viktor
Vacskamati                                                                Harsányi Attila
Szörnyeteg Lajos                                                       Fandl Ferenc
Ló Szerafin                                                                Bősze György
Aromo                                                                       Lovas Rozi
Dömdödöm                                                               Molnár Gusztáv
Bruckner Szigfrid                                                       Kokics Péter
Nagy Zoárd                                                               Kincses Károly
Maminti                                                                     Péva Ibolya
Zordonbordon, Dr. Zirr-Zurr fog és agyarbarát           Fritz Attila
Virág                                                                         Gyöngy Zsuzsi
           


Díszlet- jelmeztervező:          Juhász Katalin
Dramaturg:                             Perczel Enikő
Zenei vezető:                          Regős Zsolt
Korrepetítor:                          Nagy Nándor
Koreográfus:                          Gyöngy Zsuzsi
Ügyelő:                                  Lichtenstein Pál
Súgó:                                      Fekete Zsolt
Rendezőasszisztens:               Kriston Szabolcs


Rendező:

2 megjegyzés:

  1. A Miskolci Nemzeti Színház Négyszögletű Kerek Erdő mese musical-e, az elmúlt évek legjobb színházi előadása! Igazi csapatmunka, szuperek a versek, fantasztikus a zene, a színészek játéka, a rendező megvalósítási ötletei mind-mind dicséretet érdemelnek! A gyerekek mellett, mi felnőttek is könnyesre nevettük magunkat. Sok sikert, és még több előadást kívánunk! Mindenki nézze meg az előadást!

    VálaszTörlés